Az első tábor szervezésétől 1990-ig, a rendszerváltásig 18 esztendő múlt el. A rendszerváltástól napjainkig majdnem ugyanennyi, 17 év. Ha két szakaszra bontjuk a 35 évet, tisztán látjuk, hogy valami ellenében és valaminek az érdekében jöttek létre az olvasótáborok az első szakaszban. 17 esztendőnek kellett eltelnie a felismeréshez, hogy ha valaha fontosnak ítéltük meg a táborok szervezését, akkor napjainkban még nagyobb szükségletté váltak. Csak remélhetjük, hogy társadalmunk képes lesz szembesülni önmagával, és mozgásba hozza saját önvédelmi reflexeit legjobban kiszolgáltatott rétege, az ifjúság érdekében.

Tudás- és értékrend építés, az érdeklődés felkeltése, önismeret fejlesztéssel párosulva – mindig is ez volt az olvasótáborok célja. Ezeknek az önként vállalt követelményeknek tudtak megfelelni az igazán jól kitalált olvasótáborok. Ezek a fogalmak ma is időszerűek, és a mai gyerekek, a mai fiatalság csak annyival vált nehezebben kezelhetővé, amennyivel a mai felnőttek eltávolodtak tőlük. A nagy többségük megszólítható, sőt, várnak a szóra.

Az értelmiségi lét felelősségébe beletartozik e szólítás szükségességének felismerése a katedrán, a könyvtári polcok között, az élet számos területén, például az  olvasótáborokban.

Ez a szólítás némileg enyhítheti a szülők, a család hallgatását, lehalkíthatja az egyre harsányabban ricsajozó képernyőt, fix pontokat adhat a sivárságban. Segíthet tudatosítani a csak a jelennek élőkben, hogy három időt ismerünk és a Ratkó József- i tanács szerint egyszerre kell tudnunk művelni mind a hármat.

Új társadalmi helyzetünkben is igaz a régi állítás: az olvasótáborokra szükség van.

Kocsis István (2008)