„Az olvasótábor nem futószalagon gyártható kulturális program, hanem olyan
eredeti, megismételhetetlen nevelési helyzet, drámai esemény, amelynek saját
koncepciója, atmoszférája, stílusa és sokrétű hatása van.”Varga Csaba
Ahonnan indultunk
Az első olvasótábor 1972-ben, Felsőtárkányban kapott helyet hatvani és boldogi iskolákból érkező diákokkal. Ötletgazdája Varga Csaba, a megvalósításban segítettek: Kovács István, Mózsi Ferenc, Ratkó József, Varga Csaba, Vasy Géza. Hatvani részről: Berényi Rozália, Kocsis István, Kovács Zsuzsa.
Hatvanban 1979 nyarán indultak el a középiskolás olvasótáborok, Kocsis István vezetésével. A táborokat 1989-től Fábián Zoltán Olvasótábornak nevezzük.
Kézdivásárhelyről táborszervezők s táboriták 1992-ben kapcsolódtak s innentől felváltva magyarországi s erdélyi helyszíneken szerveződtek a táborok.
Kocsis István 1989-es jubileumi
számvetéséből részlet
Forrás: Fortepan
„1972-ben a Magyar Írók Szövetségének akkori titkára, a kedves emlékű Fábián Zoltán lélekpendítésnek nevezte azt a 10-12 napos folyamatot, amelyet az akkori fiatal írók olvasótábornak kereszteltek el.
Hatvanban is csak 1979-ben értek meg a feltételei annak, hogy az Ady Endre Városi Könyvtárban olvasótábort szervezzünk. Elindulásunk évében a középiskolás korosztályhoz fordultunk, gimnazistákat és szakmunkástanulókat nyerve meg az ügynek, összesen 30 főt. A kétféle iskolatípusból érkező fiatalok egy tábori közösségen belüli „összeeresztéséből” sem az elindulás évében, sem később különösebb gondjaink nem adódtak.
Elképzeléseink megfogalmazásakor elsődlegesnek tekintettük – természetesen az életkori sajátosságok figyelembevételével – a hazaszeretet, a nemzeti hovatartozás érzésének tudatosítását, a közösségépítést, a képességek, a kreativitás fejlesztését, a könyvre való orientálást. Munkánkat egységes folyamatnak fogtuk fel, amely nem a tábor első napjával kezdődik és nem az utolsó napjával ér véget. Egy-két hónappal korábban megismerkedünk azokkal a gyerekekkel, akikkel együtt akarunk dolgozni. Beszélgetésekre, a tábori koncepciót is segítő találkozókra, előadásokra hívtuk őket. Ugyanezeket a módszereket alkalmaztuk a táborok befejezése után is. Így szinte természetesnek tűnt, hogy többségükkel nem szakadt meg a kapcsolat. Fontosnak éreztük, hogy a táborok 10-12 napos időtartama élményekben bővelkedjen. Olyan emberekkel találkozhassanak a gyerekeink, akik kiváló szakmai felkészültségük mellett egyéniségükkel is sugározva érvényt és hitelt tudnak adni az általuk mondottaknak. A gyerekek személyes cselekvésük által is megélhessenek olyan élményeket, amelyek emlékezetesek maradnak számukra és ha úgy tetszik mint elmesélhető történetet raktározhassák el emlékeik között.
„Az esemény jön és elsuhan,
Az emléknek száz ideje van.”
Ezt a Weöres Sándor-i gondolatot igyekeztünk munkánkban érvényre juttatni. Évente visszatérő esemény volt egy-egy irodalmi mű közösségi feldolgozása, annak együttes értelmezése, önmagunk és a szülők előtti bemutatása.”